Brassói aprópecsenye, paradicsommal

Brassói aprópecsenye, paradicsommal


 

Brassóiapró pecsenye, paradicsommal


Hozzávalók két-három személyre:

     50-60 dkg sertéscomb, ízlés szerint,

     5-6 db burgonya.

     3-4 db paradicsom,

     1 db kisebb vöröshagyma,

     4-5 gerezd fokhagyma

     só, bors

     és étolaj a sütéshez.

Elkészítése:

   Vörös hagymát felaprítom és kevés (2-3 evőkanál) olajon megdinsztelem,

   majd ráteszem az összeaprított húst,

   Lassú tűzön 8-10 percig folyamatos keverés közben párolom, sütöm.

   Teszek rá sót, borsot, 2-3  gerezd összezúzott fokhagymát.

   Én ilyenkor szoktam ráönteni fél vagy egész deciliter vizet.

   Megkeverem és lefedem pár percig párolni.

   Így kicsit szaftosabb lesz a hús.


Megnézem milyen a hús állaga:

    Ha még kemény, akkor ismét öntök rá vizet és újra lefedem.

    Néhány perc múlva amikor már majdnem elpárolgott a víz,

    folyamatos kíméletes keverés mellett zsírjára pirítom.

    Nem kell nagyon kiszárítani!


   Olajban kisütöm az össze kockázott burgonyát, szép aranysárgára,

   kiszedem az olajból majd,

   összeöntöm a már elkészült hússal, 2-3 gerezd tört fokhagymával és kíméletesen összekeverem.


   Ízlés szerint tálalom! Szeletelt paradicsomot tettem  mellé salátának.


Jó étvágyat hozzá!

Tetszett a cikk?

 

 

ReceptVilága receptek

Vegyes zöldségleves
Előételek, levesek, Levesek
Ezt a levest bármikor el lehet készíteni, mert minden hozzávaló helyettesíthető mással is.
Pácolt feta olívaolajban, mediterrán fűszerekkel
Egyéb receptek, Szószok, mártások, öntetek
Krémes feta extra szűz olívaolajjal, fokhagymával és illatos mediterrán zöldfűszerekkel.
Dinsztelt paprika és paradicsom tojással
Előételek, levesek, Reggelik
Diétás reggeli. de a tetejére tehetsz egy-két szelet sült szalonnát is. Persze ilyenkor már nem diétás az étel.
Mediterrán paradicsomos-olívás csirkemell serpenyőben
Főételek, Egytálételek
Szaftos, aranybarnára pirított csirkemell paradicsommal, olívabogyóval és kapribogyóval.
Zelleres zöldségkrémleves virslivel
Előételek, levesek, Levesek
Tartalmas, selymes zöldségkrémleves burgonyával, zellerrel és sárgarépával, virslikarikákkal gazdagítva.
Fokhagymás-majoránnás sült csirkemáj
Főételek, Sültek
Kívül enyhén pirult, belül puha csirkemáj fokhagymával és bőséges majoránnával fűszerezve.
Nar Ekşisi – Házi török gránátalmaszirup
Spec receptek, Cukormentes
Sűrű, rubinvörös, kellemesen savanykás gránátalmaszirup, amely gránátalmaléből, hozzáadott cukor nélkül készül.
Cigánypecsenye
Főételek, Sültek
Cigánypecsenye, ahogy mi szeretjük.
Klasszikus bazsalikomos pesto
Egyéb receptek, Szószok, mártások, öntetek
Illatos bazsalikomból, parmezánból, fenyőmagból és olívaolajból készülő friss, élénkzöld olasz szósz.

További receptek »

 

 

 

 

ReceptVilága receptek

Rozmaringos-paradicsomos olasz focaccia
Tésztafelék, Kenyerek, lepények
Kívül aranybarnára sült, belül könnyű és puha olasz lepénykenyér rozmaringgal, paradicsommal és olívaolajjal.
Görög tzatziki teljes kiőrlésű pirított pitával
Előételek, levesek, Szendvicsek, hidegtálak
Hűsítő, krémes görög előétel, amelyben a sűrű görög joghurt friss zöldségekkel és zöldfűszerekkel találkozik.
Sült gesztenye
Spec receptek, Low carb
Illatos, puha sült gesztenye, amely otthon, a sütőben is egyszerűen elkészíthető.
Sütőben sült, vaníliás-tejfölös túrógombóc
Főételek, Egytálételek
Puha túrógombócok krémes vaníliapudingos és édes tejfölös öntetben, aranybarnára sütve.
Klasszikus túrós batyu
Édességek, Édes sütemények
Puha, foszlós kelt tésztába rejtett, vaníliás-mazsolás túrótöltelék – igazi házias péksütemény.
Francia kecskesajtos pirítós mézzel és dióval
Előételek, levesek, Szendvicsek, hidegtálak
Ropogós bagettszeletek lágy kecskesajttal, illatos mézzel és pirított dióval – egyszerű, mégis elegáns franci ...
Sütés nélküli málnás sajttorta
Édességek, Torták
Kekszes alapú, könnyű mascarponés sajttorta friss málnával és selymes málnaszósszal.
Brassói aprópecsenye, paradicsommal
Főételek, Sültek
Laktató, finom, könnyen elkészíthető, és gazdaságos étel!
Provence-i sült zöldségek fetával
Főételek, Egytálételek
Színpompás, illatos tepsis zöldségétel Provence fűszereivel és finoman megpirult fetával.

További receptek »

 

 

Helyi gasztró programok

További helyi gasztró programok »

 

Helyi gasztró szolgáltatók

További helyi gasztró szolgáltatók »